drága i..., 

érdekesen működik az ember. többnyire ha nincs közel a szeretett faszihoz/csajhoz, akkor közel akar lenni. ha nincs vele rendszeres kapcsolatban, akkor sms-ezni, mélezni, találkozni szeretne vele. ha ez is megvan, akkor azok között szeretne lenni, akivel az illető bulizni jár. ha ez is sikerült, akkor azok között, akikkel ágyba bújik. és ha ez is megvan, akkor ezek között is az első akar lenni. ez természetes vágy. 

meg olyan is van, hogy az ember sok mindent kipróbált már, sokat tanult, sok sikerélménye volt és sok maflást is kapott már, és így szépen eljutott arra a felismerésre, hogy nem igaz az, hogy egyszerre csak egy embert tud szeretni. az emberi szív óriási, és bizony többen is elférnek benne egyszerre. akár úgy is, hogy nincsen közöttük sorrend. lehet, hogy az egyik közölük a felesége, vagy az élettársa, gyermekei anyja/apja, vagy együtt laknak, vagy bármi más módon privilegizáltabb a többinél. ilyenkor gyakran a többiek másodrendűnek érzik magukat, és azt hiszik, jobb lenne az első számú helyére kerülni. az első számú meg gyakran azt érzi, hogy a párjának a szíve a többieké, az érdekes és izgalmas életet velük éli, neki meg a resztli marad, a hétköznapok, a bevásárlás, a takarítás, a gyereknevelés. 
kinek jobb ilyenkor valójában? jobb-e valakinek ténylegesen a többieknél? 

nem hiszem, hogy van rá egyszerű válasz. az ember úgy van összerakva, h akármilyen helyzetben van, kicsit többet akar. aztán ha megvan, akkor nagyon boldog. eleinte. aztán megszokja. aztán egyre jobban érzékeli az új helyzet hátulütőit. aztán egyre jobban úgy érzi, hogy volna olyan helyzet, amit viszont ha elérne, akkor az megoldaná a problémáit. és kezdődik újra... : ) 

azt az egészet több módon lehet kezelni. a primer megoldás az, amit a legtöbben csinálnak: mindig a következő lépést akarják, az örömöktől boldogok, a bánatba belehalnak. és így csinálják végig. nevezzük őket mondjuk őrült spanyolnak. 

van, aki szintén végigcsinálja, lépésről lépésre, de kevésbé veszi komolyan, kevésbé érzi életbevágónak az éppen aktuális helyzetet, problémát, vágyat, hiszen tudja, hogy az éppen csak egy a végtelen sorban. volt már olyan meg lesz is még. hívjuk ezt a lét elviselhetetlen könnyűségének. 

meg az is lehet, hogy valaki ezt megelégeli, és úgy érzi, nincs értelme lépésről lépésre kepeszteni előre a mókuskerékben, és vagy kiszáll az egészből, vagy abbahagyja a tekerést ott ahol éppen van. hívjuk őt buddhának. 

melyiknek van igaza? boldogabb-e egyik a másiknál? annak van-e több értelme, hogy nem akarod észrevenni, hogy körbe-körbe mész, és tiszta szívvel mélyen megéled az összes aktuális helyzetet? vagy ha tudod, hogy sem égbe röpíteni és sem agyonnyomni nem fog az, amiben éppen vagy vagy ha valamiből kimaradsz? vagy ha abba is hagyod a vágyakozást a következőre, és elfogadod az éppen aktuális helyzeted mindörökre? 

én a magam részéről azt hiszem, lehet így is, lehet úgy is. nem véletlenül létezik mindhárom életszemlélet egymás mellett. mindegyikünk azt csinálja, amelyik épp a legalkalmasabb neki, akár tudatosan, akár ösztönösen. 

nem részletezem tovább. okos nő vagy, tudod, miért mondtam ezt el. ha vágysz valamire, tudod, mire vágysz, és mit fogsz kapni vele, ha teljesül. 

barátsággal: tamás