Prológ

Vándor, ki oly sok fogadóba térsz be hosszú utadon, és megannyi kupa bor mellett üldögélve hosszan mélázol az élet folyásán, s a sors szövetének szertelen mintáin: figyelj most, mert szörnyű titkok tárulnak fel előtted, melyeknek tudására mindenki szomjaz, de boldog tőle senki nem lesz.

Hallottál-e fecsegni részeg asztaltársaságot távoli hercegségről, melyen sötét átok ül? Hová a nap nyáron is hidegen süt, honnan a dalosmadarak messzire szálltak, minek partjait kerülik a halászhajók? Minek uralkodója rettentő vén, ősz szakállas, bősz herceg, kinek kócosfehér üstökét folyvást cibálja a sós szél, őrült tekintetétől menekülnek a szolgák, ki várának bástyáján állva véres szemeit a ködös horizontra függeszti, s fekete könnyei arcáról a tenger habjaiba hullanak?

Róla mesélek most néked. Életéről, mi egy a sok közül. Sorsáról, mit beteljesíteni készült, míg az fenségesnek tűnt, s eltaszítani, midőn balsorsnak. Áldásos adományokról, miket szívesen fogadott az istenektől, s mikről hitte, mindörökre övé maradhat. Nem tudta, mit minden koldus tud: halandó ember üres kézzel születik e világra és üres kézzel hagyja el. S mikor erre ráébredt, szívébe nem bölcs megbékélés költözött, csak őrült harag, s enyészetnek vetette azt is, mi még övé volt.

Halld hát Otis herceg történetét.