a házasság elég bonyolult intézmény...

amikor létrejött, mocsok régen, a következő nagyon fontos tényezők indokolták:

- igen keserves munkával lehetett megkeresni a család megélhetésére épp csak elég vagyont. ha  közben az apa is meg anya is fűvel-fával szerelmeskedik, akkor a számtalan utód szanaszét viszi az örökséget, és egyik sem él meg belőle

- merthogy még nem volt fogamzásgátlás, tehát az egyszeri megkívánásból a boglya tövében igen jó eséllyel új örökös is lett

- ezen kívül az emberek igen korán haltak akkoriban, tehát a holtomiglan-holtodiglan valójában kb 15-20 évre szólt, nem 60ra, mint manapság.

ezek miatt szükségszerű, és akkoriban tényleg okos megoldás volt a házasság, a hűség. az eltelt nagyon sok évszázad alatt pedig ez alapvető társadalmi-vallási elvárássá nőtt, minden egyes gyerek tudja, hogy ha megnő, feleséget vagy férjet fog választani, hogy gyereke legyen és boldog legyen. 

csakhogy közben a xxi. században élünk. két tanulságot biztosan le tudunk vonni az eddigi tapasztalatokból:

- mióta csak van házasság, azóta nagyon sok a boldogtalan közülük: egyszerűen ellenkezik az ember alaptermészetével, megszomorít és megnyomorít sokakat. vagy azért, mert nem tartotta be a játékszabályokat, és lesújt rá a család és társadalom megvetése, vagy azért, mert sosem merte kiélni ezeket a vágyait.

- a kultúra, a társadalom, a férfiak és nők helyzete, az individualizmus,  a fogamzásgátlás, a várható élettartam mind mocsokul megváltozott a xxi- századra, és már azok az okok sem állnak fenn, ami annak idejénindokolttá tette az intézmény létrejöttét.

szinte mindenki vágyik arra, hogy találjon 1 társat akivel boldogan, biztonságban leélheti az életét. ezzel nincs is baj. de ezt ne tévesszük össze automatikusan  a házassággal.

és hogy mit tegyenek azok, akik mindezek ellenére házasodnának? 

valószínűleg úgy van ez, h aki sóvárog a házasság után, annak mindenképpen ki kell próbálnia. ha véletlenül bejön, remek. ha meg nem, legalább megpróbálta, és megtanulta h nem jó.  

de ha meg sem próbálja, egy életen át fogja azt érezni, h kihagyott valami jót...

hogy a házasság csak egy papír lenne? az. de te is tudod, az a papír sokkal több, mint egy papír. megkoronázza mindazt,amit a szüleitől, környezetétől, az egész társadalomtól gyerekkora óta kap mint elvárást: az a célja, h férjet találjon, gyerekeket szüljön, felnevelje. 

a papír egy bizonyítvány arról, h  képes teljesíteni az elvárásokat, a társadalom teljes értékű, megbecsült tagja. 

és aki nem így gondolja, akinek nem hiányzik, sokszor még defektesnek érzi magát.vagy ha ő nem, akkor a környezete. 

és általában mocsokul nem érdekel senkit, h közben ő személy szerint mit is akarna az életétől.

neked abszolút igazad van abban, hogy a házasság a papírral egy viszonylag világos jogi (vagyoni) helyzetet teremet számtalan élethelyzet esetére.  

én meg azt gondolom, h akkor volna fair ez a világ, ha ebből a célból nem nevelnénk bele a lányainkba, h alig várja az esküvője napját, 100 ezret költsön habos fehér ruhára, 1 millát lakodalomra, ne anyakönyvvezető beszéljen ünnepélyesen, ne pap prédikáljon áhítattal, ne könnyes szemmel gratuláljon neki a teljes rokonsága (mert mindezek eddig azt sugallják, h ez valami irtózatos csúcs a női életben, beteljesedés, beérkezés, vagy mifene), hanem menjenek el egy ügyvédhez egy szürke, esős kedd délután farmerban, és írjanak egy okiratot a tiszta jogi helyzetről.

ezzel véleményem szerint megfosztanánk lányainkat 1 db illúziótól, és mellette több darab irtózatos csalódástól, világvége hangulattól, depressziótól, kisebbrendűségi érzéstől, csaknekemnemsikerül és mibajvanvelem fílingtől, néhány válástól, csonkának érzett és mondott családtól, valamint olyan utódoktól, akik ebben a hangulatban nőnek fel.

szerintem : )