Csontvázasszony
Ki tudja, miért lökte az apa leányát a tengerbe azon a napon. Talán Sednának, a tengerek
asszonyának szánta áldozatul, talán szégyent hozott rá. A leány teste gyorsan eltűnt a
hideg habokban és süllyedt, süllyedt egyre lejjebb. Halak lakmároztak a testén, szép lassan
letisztították a csontról a húst, mígnem csontváza ott fehérlett a tenger alján. De Sedna
kegyes volt hozzá, a tengerek asszonya nem hagyta egyedül. A csontokat hínár nőtte be,
koponyájában rákocskák rejtőztek el, apró halak úszkáltak a bordái között, szemüregébe
korallok telepedtek. De ez régen történt, és talán meg is feledkeztek volna róla az inuitok,
ha Nanuk, a vadász nem téved messze a parttól a kajakjával. Hatalmas zsákmányra vágyott,
fókára, halra, amivel majd hosszú napokon át táplálja a falut. Már majdnem beesteledett,
amikor Nanuk horga beleakadt valamibe. Nekilátott, hogy kihúzza, de nem ment, hiába
próbálkozott. Elöntötte a büszkeség, már látta maga előtt hatalmas zsákmányát, amint
bevontatja kajakjával. És lassan engedni kezdett, nem küzdött többé a sötét víz alatt, engedte,
hogy Nanuk felhúzza. Zsákmánya felszínre ért, és Nanuk elborzadva és undorodva látta,
hogy egy csontváz, bordáira hínár tekeredett, szemüregében korall pihent, a koponyájára apró
csigák tapadtak. Iszonyodva próbált megszabadulni zsákmányától, de az beleakadt hálójába
és Nanuk képtelen volt kiszabadítani, hogy azután visszataszítsa a vízbe. Kétségbe esetten
evezni kezdett, hátha a sodrás leszakítja majd hálójáról. De nem. Már a falunál járt, látta a
jégkunyhókban felvillanó fényeket, amikor partot ért, kiugrott a kajakból és rohant, ahogy a
lába csak bírta, de a csontváz ott volt a nyomában, kúszott utána, elkapta a bokáját és Nanuk
végigvonszolta a falun, a hínárok lekoptak bordáiról, a korallok kipotyogtak a szemüregéből,
a kagylók lepotyogtak a koponyájáról a jeges hóba. Nanuk beugrott a kunyhójába és rettegve
kuporodott le az egyik sarokba. A csontváz utána kúszott és elterült a földön. Nanuk egy
darabig mozdulni sem mert, de maikor látta, hogy a csontváz nem mozdul, azt hitte feladta
és másnap majd könnyedén megszabadul tőle. Tüzet gyújtott, ételt melegített magának, majd
lefeküdt a fókabőrökre és magára húzott még egyet, hogy melegítse. Nanuk már majdnem
elaludt, amikor a csontváz bekúszott mellé, a fókabőr alá. Nanuk mozdulni sem mert, de
érezte, hogy a csontváz reszket, hát, közelebb húzódott hozzá és a testével melengette. Így
feküdtek egymás mellett, amikor Nanuk végre elaludt. Ekkor a csontváz felült, és az alvó
férfi fölé hajolt. Rettenetesen szomjas volt. Nanuk felébredt, ki tudja miért, de megsajnálta a
csontvázat és sírni kezdett. A csontváz a férfi arca fölé hajolt és felszívta könnyeit. A csontváz
kezdett megtelni élettel, de ez nem volt még elég. Kiemelte Nanuk szívét a mellkasából és
dobolni kezdett rajta. Hús, hús, hús, hallatszott a kunyhóban és a csontváz lassan egy asszony
testét kezdte felvenni, gyönyörű asszony lett belőle, akinek ágyéka élettel telt meg. Nanuk
még aznap éjjel megölelte és így tettek azóta minden éjjel. A hatalmas Sedna pedig bőséges
zsákmánnyal jutalmazta Nanukot és népét.
